2018. március 22. napján megrendezésre került Csongrádon Polgármesteri Hivatal Galéria Nagytermében
Csongrád és Szentes Járás, valamint Mindszent Város gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködési programjának nyitó rendezvénye.
Az előadás célja volt, hogy megismertesse az eseményen résztvevőkkel a Foglalkoztatási együttműködési program – más néven Paktum – alapvető célját, lehetőségeit, valamint bemutassa a Paktumiroda és a Paktum Szervezet működési modelljét, feladatait és lehetőségeit.
Janza Frigyes EX ANTE Tanácsadó Iroda ügyvezetője Foglalkoztatáspolitikai és gazdaságfejlesztési szakértőként köszöntötte a rendezvényen megjelenteket. Előadásában ismertette a foglalkoztatási paktumok külföldi példáit, valamint a hazai támogatási rendszer szintjeit, mely szerint beszélhetünk: Megyei, Megyei Jogú Városi, Helyi paktum, melyek a hatóterületükön kötik össze a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát aktív párbeszédet folytatva a szereplőkkel. Prezentációjában kiemelte a szakképzési centrumok szerepét, ahol a munkaerőigény keresleti és kínálati oldalát a képzéseken keresztül igyekszik kielégíteni a foglalkoztatási paktum.
Ezt követően Barna-Lázár Zoltán EX ANTE Tanácsadó Iroda ügyvezetője Open Space műhelymunka keretében megszólaltatta a helyi vállalkozások képviselőit a munkaerőpiaci kérdésekkel kapcsolatosan. Egyik vállalkozásnál „stafétabot” módszert vezettek be, mely jó gyakorlat a visszajelzések alapján. A módszer lényege, hogy a nyugdíjazáshoz közeledő munkavállaló kineveli a saját utánpótlását, és szimbolikusan egy „staféta botot” ad át, amikor elhagyja a céget.
A műhelymunka során megállapításra került, hogy a hiányszakmák képzésére nem jelentkezik elég ember, így vannak olyan szakmák, melyben évek óta nem sikerült képzést indítani (pl lakatos). A fennálló problémát belső képzések indításával tudnák orvosolni, amelyek segítenek a hiányzó szaktudás, kompetenciák áthidalásában. További javaslatként felmerült, hogy a rövidtávú szemléletet meg kell változtatni, oly módon, hogy a jövőre kell tervezni, és be kell fektetni a hosszabb távon megtérülő humán kapacitásokba. Az előadás záró részében a vállalkozók figyelmét arra is felhívták, hogy a Paktum lehetőséget ad számukra a helyi médiában történő bemutatkozásra és a cégük népszerűsítésére is.
Szóljon hozzá
Az e-mail címet nem tesszük közzé. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!