A projektet megvalósításában részt vevő konzorciumi tagok 2018. márciusában, aláírták az együttműködési megállapodást és a támogatási szerződést, melyek alapköveként szolgálnak a „Foglalkoztatási együttműködések kialakítása Csongrád Megye északi területén” című programnak.
A paktum teljesítésére 473 999 995 Ft értékű vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.
A felek elkötelezettek Csongrád és Szentes járás, valamint Mindszent városának gazdasági fejlődése és a helyi lakosság életszínvonalának emelése iránt ezért elhatározták, hogy Magyarország Kormányának támogatásával és az Európai Unió forrásaira támaszkodva összehangolják tevékenységüket, és közös erőfeszítéseket tesznek a térség munkaerőpiaci helyzetének javítása, a humánerőforrás fejlesztése, valamint a munkavállalók elhelyezkedésének érdekében. Az együttműködés célja a magas szintű foglalkoztatás megőrzése és a munkaerőhiány csökkentése, továbbá a partneri kooperáció erősítse.
A megállapodás aláírói az alábbi azalábbi személyek alkotják:
Csongrád Város Önkormányzata képviseletében Bedő Tamás polgármester, mint Konzorciumvezető
Csongrád Megyei Kormányhivatal képviseletében dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, mint Konzorciumi tag
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Nemesi Pál elnökségi tag, mint Együttműködő tag
Csongrád Megyei Önkormányzat képviseletében Kakas Béla elnök, mint Együttműködő tag
Szentes Város Önkormányzata képviseletében Szirbik Imre polgármester
A Paktum által lefedett térség munkaerőpiaci körülményeire tekintettel a foglalkoztatási helyzet érdemi javulása csak olyan komplex, valamennyi gazdasági ágazatra kiterjedő fejlesztési programmal érhető el, ami a helyi vállalkozásokkal szoros együttműködésben, másrészről az állami, az önkormányzati és a társadalmi érdekképviseleti szervezetek összefogásával tud megvalósulni.
Szóljon hozzá
Az e-mail címet nem tesszük közzé. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!