Nyári diákmunka támogatása Csongrád-Csanád megyében

Nyári diákmunka támogatása Csongrád-Csanád megyében

Közel 1000, 16-25 év közötti nappali tagozatos tanuló vállalhat nyári diákmunkát Csongrád-Csanád megyében júliusban és augusztusban – olvasható a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal honlapján.

A program megvalósításához a kormány közel 120 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Az idén kilencedik alkalommal induló „Nyári diákmunka program” keretében 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulnak hozzá országszerte.

A diákok az évek során számos munkakörben dolgoznak Csongrád-Csanád megyében, a jellemző tevékenységek közé tartoznak az irattár-rendezés, katalogizálás, az idősgondozás, egyszerű kisegítő gondozási feladatok. A támogatott foglalkoztatók többségét bölcsődék, óvodák, könyvtárak, valamint a családsegítő- és gondozási központok teszik ki. Tavaly az agrárium és a vendéglátás területén a betanított munka volt a jellemző.

A mintegy 1000, Csongrád-Csanádban tanuló fiatal idén a programban kétféle területre jelentkezhet: önkormányzati szférába, illetve a mezőgazdaság, turizmus és vendéglátás területére. A diákok az előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzati diákmunkában a foglalkoztatók a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek lehetnek. Ebben a konstrukcióban a diákok havi munkabérének 100 százalékát fizeti meg az állam. A mezőgazdaság, turizmus és vendéglátás területén történő foglalkoztatás esetén pedig a munkabér 75 százaléka fedezhető a központi forrásból, amivel a kormány a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A támogatás alapja mindkét területen a minimálbér (167.400 forint/hó), illetve a garantált bérminimum (219.000 forint/hó). Így havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164.250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125.550 forint az állami támogatás összege. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás.

A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozaton tanuló diák a lakó,- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán szolgáltatást kérőként nyilvántartásba vetesse magát június 15-től. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell a munkaviszony kezdete előtt a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán jelentkeznie annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.

A munkáltatók a tervezett foglalkoztatás kezdetét megelőzően ugyanott nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben meg kell határozniuk a foglalkoztatni kívánt létszámot, illetve a foglalkoztatás területét.

A nyári diákmunkaprogram részleteiről a https://www.munka.hu  oldalon vagy a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!